| Cserépedények és a borkultúra
Nincs a földnek még egy olyan adománya, amelynek annyiféle tároló, kínáló edényféleséget gyártottak volna, mint a bornak.
Sok olyan fazekas munkát ismerünk, amely a bor készítésével, tárolásával illetve fogyasztásával hozható összefüggésbe.
A: 1, Kancsó: kancsó, kis kancsó
2, Miskakancsó
3, Csalikancsó
B: Bokályok - kis
- közepes
- Nagy
C: Kulacsok: - teli
- perec
- áttört
- hordó
D: Mesterremekek: - Nagykancsó
- Nagykanta
- Nagybutykos korsó
E: Speciális boros edények: - Hérészes korsó
- Emberfejű korsó
- Koronás korsó
Az előkészítéshez tartozik a mustszűrő, melyet egy cserépfazék szájára téve használtak, ami arra szolgált, hogy a mustból kiszűrjék a benne maradt héját, magot.
A bor érlelésénél kapott szerepet a kotyogónak nevezett, tölcsérhez hasonlatos tárgy, aminek a csövét a hordón lévő lyukba dugva, és tányérjába vizet öntve, majd egy harang alakú, az alsó pereménél több helyen kilyukasztott edényféleséggel leborítva használták. A bort így az érlelés során nem érhette levegő és a keletkező gázok a vízen keresztül, távozhattak a hordóból.(5)
A bort pincékben nagy hordókban erjesztették, az asztalra azonban a lefejt bort kisebb- díszes edénybe tették. Magát a fejést lopótökkel (ami készülhetett üvegből is) végezték.
Ismerünk cserépből készült lopótököt is, ami Arad környékéről került elő.
A bor a házban tárolásra, nagyméretű butykosokban történt. (Szűk szájúak, kívül-belül mázasak voltak.) Ezeket a házból ki sem vitték, a bornak az épületben volt a „lakóhelye”.
Nem ittak belőlük, csak tárolták benne a finom nedűt, illetve ebből öntötték ki, ha valakit meg akartak kínálni.
A bort házon kívülre kulacsba vitték általában.
A kulacs lapos boros edény lábbal, hogy le lehessen állítani, és a fülekre húzható szíjjal, hogy hordozható legyen. A pereckulacs (formája miatt nevezik így), mivel gyűrűformájú így könnyen kézbe, karra vehető volt.
A lakodalmas menetben a vőfély, a kulcsos kaláccsal feldíszített kulacsból kínálgatta a bámészkodókat, és a két násznagy is ebben vitte a bort. Ebből is készült csaliforma, amikor két különböző üregből jött kétféle bor, a kínáló szándéka szerint.
(innen ered a kétkulacsos, az ellentétes érdeket kiszolgáló- főleg a politikában használt kifejezés) (6)
A kulacsokra jellemzőek a feliratok, amik személyes adatokon kívül (név), ivásra buzdítanak, jókívánságot tartalmaznak.
Pl. „ Az 1889 czedik évben, Junius 12 dik napján készült ez a kullats. Hegyes Miklós Részére, éjen sokájig míg a tisza meg a duna n em ér bokájig. Áldás békeség szépasszony felleség szólítsa kend had menjék Isten éltesen pajtás és iszom, most nem más, nékem van egy kotlós tyukom te tojózod meg nem más éjen vivát!”
A legtöbb kulacson ilyen sajátos helyesírással írt feliratok olvashatóak.
A kulacsokból közvetlenül ittak.
A lakodalmi teríték része volt az emberfejes kancsóféleség a miskakancsó.
Ez a zsinórozott csákós huszárt ábrázoló cserépedény a hasán tekergőző kígyóval, főleg az alföldön és a közép-Tiszavidéken volt kedvelt forma Mezőcsáton, Tiszafüreden volt gyakori.
Gazdagon díszítették. A miskákra a készítő neve is rákerült a tulajdonos neve mellett és összejövetelekkor tehát azok, akik ittak a borból, még akkor is megemlékeztek a tulajdonosáról, amikor az már rég nem volt az élők sorában.
Régen üvegpoharak (csak a 19.sz II.felétől terjedt el) helyett kisebb méretű boroskancsókból ittak. A kancsó tehát eredetileg ivóedény volt és csak a XIX.-XX. század fordulóján vált szokássá, hogy a kancsókból még külön pohárba átöntik a bort.
A cserépedények mikor nem használták őket, a lakás „öltözetévé” váltak.
Ma már inkább díszedényként ismerjük az egyik borivó edényt, a bokályt - Erdély szerte kancsónak, korsónak illetve bokálykancsónak nevezik.
Ennek az edényféleségnek a nevét az olasz „boccala” szóból eredeteztetik. Jelenlegi formáját a 17. századtól ismerjük. Karcsú formáját már a múlt század végén megkedvelték a városi műgyűjtők, így igen szép példány került múzeumi gyűjteményekbe.
Az egész országban elterjedt ez a forma, régen a tisztaszoba díszítését is szolgálta,
a sarokpad fölött sorakoztak a cifra tálasokra aggatva.
Erdély régiesebb kultúrával rendelkező területein a közelmúltig is a tálas fogasra felakasztott bokályok sora díszítette a szobát és innen levéve, borral töltve illet a vendéget kínálni.
A borhoz kapcsolódó edények sorát egy speciális edényféleséggel zárjuk.
A szegényebb református eklézsiák ugyanis az istentiszteknél használt úrasztali bort is gyakran cserépedényekbe tartották. Ezek lehettek nagyméretű butykosok, kétfülű úrasztali kanták, amelyek hasa, viszonylag széles szájú edények voltak és feliratuk árulta el használatuk módját. A borászat gyakran céhes keretek között, szervezett formában zajlott.
Debreceni céhkancsó
Ilyen nagykancsókból a hegyközséghez tartozó tagok ittak, ünnepeken, céhekhez tartozó szertatások keretein belül.
A legnagyobbak voltak, ezek az edények, melyeket a kézműves céhek ünnepi lakomáin használtak. Ezek sokszor mesterremekként készültek, a fazekas legény csak úgy lehetett a céh tagja, ha az idős mesterek által előírt méretű, formájú edényt el tudta készíteni. A remekelés ideje alatt a mesterek a másik szobában borozgattak (természetesen jelölt költségén) és időnként megnézték hogyan halad a munka. Ha az edény „nem ütötte meg a mértéket” a legényt nem vették fel a céh tagjai közé.
(Így járt több ízben is a szekszárdi fazekas legény Háry János, aki soha nem tudott kantáira illeszkedő fedőt korongolni, ezért állt inkább katonának, hogy aztán évek múlva hazatérve a kocsmában mesélje el kalandjait.)
Arad környékéről előkerült cseréplopó
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
